Immár 10 napja vagyok itthon, ma fejeztem be az első doboz Clexane-t. 3 dobozzal írt fel a doki. Hogy mi a Clexane? Vérhigító. Injekció. Minden este hasba szúrom magam. Én. Magamat. Sose gondoltam volna. Persze, oroszlán vagyok és minden nap elmondtam anyunak, hogy bezzeg az Andris nem merte magának beadni a balesete után...

A kórházban viszonylag hamar megállapodtunk anyuval, hogy Mátyásföldre jövök anyuhoz lábadozni és nem haza a Lánchídba. Egyszerűen szükségem van napi szinten segítségre, nem tudok főzni, mosni, rendet tenni, illetve a saját fürdésemhez is segítségre van szükségem, hogy ne terheljem a bal lábamat de mégis biztonságosan stabil legyek. Anyutól nem várhattam el, hogy miattam beköltözzön hozzám, állandóan szívességet kérni barátoktól pedig rossz és kellemetlen és nem is illő, azt hiszem.

Fura dolog bő 10 évvel azután, hogy elköltöztem, szinte hazaköltözni, mert 6 hét elég hosszú idő. Az elmúlt 10 évben karácsonyokkor aludtam itt, vagy ha másnap reggel családilag utaztunk valahová, esetleg anyu volt beteg vagy Fanni aludt itt. És most megint a "lányszobámban" vagyok fejem fölött Doisneau híres képe (Le baiser de l'hotel de ville: http://www.allposters.com/-sp/Le-Baiser-de-l-Hotel-de-Ville-Paris-1950-Posters_i388678_.htm ) . Elkezdtem Papp Gergő Pimasz uras könyvét olvasni, Nóra hozta. Ez méginkább visszavetít az érettségi idejére is a gmnáziumba.

Kemény lesz ez a 6 hét. Nemcsak azért költöztem el anno, mert függetlenedni akartam, hanem mert nagyon konfliktusos volt a viszonyunk anyuval. Más karakterek vagyunk, én sokkal erősebb, ő meg nem nagyon értett a kezelésemhez. Tekintsünk úgy erre a hat hétre, mint egy lehetőségre a konfliktusok, régi sérelmek rendezésére.

Hétfőn jöttem haza, kedden anyu ment vásárolni meg a háziorvosomhoz, hogy kiírasson táppénzre. Életemben először! Megbeszéltük, hogy felhívjuk Marikáékat, hogy Fanni szerda ebéd után jöhet át. Ehhez képest Fanni akkor telefonált, amikor anyu lent volt a dokinál, hogy átjöhet-e már most. Mondtam neki, ezt Rita mamával kell megbeszélnie, ha hazaért, mert én be se tudom engedni. Amikor anyu hazaért, mondta, szó se lehet róla, majd holnap. Felhívta Marikáékat, Fanni vette fel a telefont és ... a kemény anyámból kisírta, hogy már aznap este átjöhessen.

Nagyon kedves, reggel este bújik hozzám, pedig régen nem volt ennyire bújós. Együtt heverészünk, hordozgatja nekem a széket, amire felpolcolom a lábamat pl. kézmosásnál vagy étkezéskor. Este ő választja ki. hova szúrjunk és ő fertőtleníti a bőrt.  Sőt, amikor anyu elment szerda délután a Lánchíd utcába a cuccaimért (pl. a laptopért), kifogástalan kisangyal ápolónő volt aki hozta-vitte a párnáimat, telefonomat, cuccaimat, egyik szobából a másikba. 

De bármennyire imádjuk is egymást, mozgásképtelenül nem vicces lekötni egy örökmozgó nyolcéves gyereket. Jó, egyik nap babaruhákat varrtam. Másik nap babaházat építettem. De hát ő is szaladgálni akar... Így én legalább annyira vártam az eheti kosártábort, mint ő.

Jó és megható dolog a helyzetemben, hogy rengeteg ember telefonál és ajánlja fel a segítségét, ha bármire szükségem van. Nemcsak a legjobb barátaim, de laza haverok, sőt, ügyfelek is. Ez jól esik. Vannak olyanok, akiktől inkább vártam volna, de még nem hívtak, egyelőre toleráns és türelmes vagyok, hosszú még ez a fennmaradó 30 nap. De a végére csak tisztább lesz, ki az aki tényleg szeret és barát, és ki az aki csak mondja.

Legközelebb az itthoni logisztikárl írok, ami egy hozzám hasonló átmeneti rokkantnak hasznos és sajnos szükséges.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.