Múlt pénteken munka után nagyon mozoghatnékom volt. Évi kolleganőm mondta, a Városligetben találkozik a barátaival és kipróbálják a Beerbike-ot. Hívott engem is de most nem volt kedvem sörözni, de úgy döntöttem, megnézem őket a klassz új bringámmal. Fél 8-ra értem a Dürer kerthez, majd hátra kellett menni a Zichy Géza utcába és ott állt a hátsó udvaron a beerbike. Vicces szerkezet, a 2 oldalán 5-5-en ülnek, tekernek, elöl valaki kormányoz és középen valaki csapolja a sört. Mentem velük egy kört de ők nagyon lassúak voltak. Másnapra vártam Fannit, így úgy döntöttem, hazamegyek pakolni, stb.

Hazafelé jól haladtam és az Andrássyn láttam a rettentő fekete felhőket a budai oldalon. Még küldtem sms-t Évinek, hogy vigyázzon magára. Amikor a Lánchíd pesti hídfőjéhez értem, elkezdett esni az eső. Átfutott az agyamon, hogy visszafordulok az Árkádok alá, amíg el nem megy a vihar, de arra gondoltam, á, átérek én a Lánchídon, max megázom, hiszen ott lakom a túloldalon a Lánchíd utcában és végre otthon leszek. Haladtam a déli járdán, egyre jobban esett az eső, a híd közepén szinte vízszintesen, erős szél fújt és semmit sem láttam. Kikerültem egy Pestről Budára tartó lányt, majd az előzés miatt vagy a szél miatt vagy amiatt, hogy nem láttam szinte semmit, picit nekihajtottam a láncoknak és elvesztettem az egyensúlyomat és eldőltem balra. A bicikli meg rám. Nem fájt, nem éreztem nagy esésnek, csak nem tudtam a biciklit felállítani magamról.

Utolért az lány, akit megelőztem, mondta, a kocsija a Clarkon áll és hív mentőt. Én akkor még nem láttam olyan súlyosnak a helyzetet. Közben Buda irányából érkezett egy fiatal indiai fiú-magyar lány, akik megálltak, hogy segítsenek. Leszedték rólam a bringát, kértem, segítsenek felállni. Segítettek, letettem a bal lábam és azonnak összecsuklottam, akkor már én is felfogtam, gáz van. Nagyon kedvesek voltak, mert mindeközben  szakadt az eső (szerencsére meleg volt az eső) és a fiú leszedte a bal lábamról a tornacipőt ami rettentően fájt (a leszedés). Ők is hívtak mentőt. Közben érkezett egy másik pár is Buda felől, Gabi és Endre, ők is segíteni akartak. Közben megérkezett a mentő, akinek egy kört kellett tennie, hiszen az úttesten álltak meg, én meg a járdán voltam és nem tudtam volna ebben az állapotban átmászni a láncok között. Úgyhogy visszafordultak a Roosevelt téren keresztül és betoltak egy betegszállító kocsit a járdára. Közben Endréék kérdezték, mi lesz a bringámmal, mert azt a mentő nem viszi el. Ők felajánlották, hogy elviszik és vigyáznak rá, amíg érte nem megyek. Innen tudtam csak meg a nevüket, mert Endre megcsörgette a telefonomat, hogy majd tudjunk kommunikálni.

Rettentően sajnálom, hogy az indiai fiú-magyar lány párosnak nem kértem el a nevét telefonszámát, mert nagyon megköszönném nekik is a segítséget.

A mentős odahúzott a Clarkon levő mentőautóhoz a betegszállítókocsival és kicsit ideges volt, mert még szemetelt az eső, ezért sietett, én viszont minden úthibánál (amiből rengeteg van) felnyögtem. Betettek a mentőautóba, addigra ott volt a rendőrség is, akik jegyzőkönyvet vettek fel és a mentősök rögtön mondták, lábszártörés. Kérdezték, kérek-e fájdalomcsillapítót, mert ha igen, 10 perccel később indulunk, de nem kellett. Levágták a farmeromat rólam (pedig abban csinos voltam :( ) rögzítették a lábamat és el is indultunk a Szent János Kórház traumájára és én felhívtam anyut, barátokat, irodát. A kórházról, műtétről a következőben :) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.